A nyár elején váratlanul visszaesett a ChatGPT forgalma, ami a szeptemberi iskolakezdéssel ismét látványos növekedésnek indult, igazolva a korábbi elméleteket.
A OnePlus Openről szóló korai pletykák augusztus végi bejelentést sugalltak. Aztán jöttek a rossz hírek – a kiválasztott képernyőszállítóval (BOE) kapcsolatos problémák késedelemhez (és a Samsung panelekre való átálláshoz) vezettek. Régóta várunk már a OnePlus első összehajtható készülékére, és lehet, hogy még várnunk kell egy kicsit. Mindezek a je
Az Unicode Consortium nevű nonprofit szervezet a napokban véglegesítette az Emoji 15.1 szabványt, melyből az X-en közzétett képpel adtak némi ízelítőt.
Georgiában rendezték meg a világ harminc országának legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára meghirdetett Európai Junior Informatikai Diákolimpiát (eJOI) szeptember 8-14 között. A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az eJOI-ra, amelyről egy aranyére
Nem feltétlenül egyszerű a mesterséges intelligencia megoldások bevezetése a szorosan vett gyártásba – de az ismerkedést, a felkészülést már most el kell kezdeni. Szénási Attila, a Richter Gedeon gyógyszergyártási igazgatója a "Bosch×Richter – Innovátorok napja" rendezvényen tartott kerekasztal után adott interjút az Itbusiness-nek. – Nem most kezd
A Lounge Group vendégeként vett részt a 2023-as Marketing Summiton dr. Tilesch György, a Szilícium-völgyben dolgozó mesterséges intelligencia-szakértő és tanácsadó, aki a PHI Institute alapító elnökeként nagyvállalatok és kormányzatok AI stratégiájával és annak bevezetésével foglalkozik a világ összes kontinensén. A budapesti Várkertbazárban rendez
Lassan már tényleg közismert lesz, hogy a deepfake olyan, mesterséges intelligencia (MI) által generált videókat és képeket, valamint sokszor hangot is jelent, amelyek megváltoztathatják vagy létrehozhatják az emberek, események és tárgyak valóságról alkotott képét. Az MI képes olyan képeket, videókat és hanganyagokat létrehozni vagy manipulálni, a
Megérkezett a generatív mesterséges intelligenciával hajtott Alexa is, melytől a vállalat azt reméli, hogy végre sikerül veszteséges termékéhez vonzania a felhasználókat az egyre élesebb piaci verseny közepette.