Színész- és énekesnő, aki karrierje során Oscar- és BAFTA-díjat is nyert, szexszimbólum, mindemellett feleség, családanya és háziasszony, aki még szakácskönyveket is írt. Sophia Loren, minden idők egyik legnépszerűbb színésznője és sokak példaképe, ma lett 89 éves.
Keserűen ironikus, hogy a Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése éppen a vereséggel ért véget. A szeptember közepén befejeződött, nagyszerű sorozat 2. évada viszont éppen így tudott újat mutatni.
1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait, hogy felkészüljön a napra, amikor beiratkozik a patinás Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – másnéven a Bábelbe. Meg lehet változtatni egy nagy
Hamarosan megjelenik a The Continental című sorozat, amely a népszerű John Wick-franchise előzménye lesz majd. Mielőtt azonban bárki rákattanna az új szériára, ajánlunk három olyan produkciót, amelyek garantálnak be fognak jönni nektek, ha szeretitek a Keanu Reeves főszereplésével készült filmszériát.
Szombaton mutatja be az Erkel Színházban Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát a Magyar Állami Operaház. A darabot négyszer tűzik műsorra, majd az Erkel Színház őszi évadában befogadószínházként működik tovább. A darab főbb szerepeit Boncsér Gergely (János vitéz), Kálnay Zsófia (Iluska), Sándor Csaba (Bagó), Hábetler András (francia király) Sz
A héten kerül a mozikba David Cronenberg fiának legújabb filmje, a részben Magyarországon forgatott Végtelen víztükör. Ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány híres alkotót, akiknek a gyermekei is ugyanazt a rögös utat választották: a filmrendezést. Sokan kezdték színészként közülük, mint A Keresztapa rendezőjének lánya, Sofia Coppola is, miután pers
A koncertsorozat célja, hogy olyan komolyzenei eseményre hívja a közönséget, amely kifejezi és erősíti a hit és a művészet határokon átívelő kapcsolatát.
Ma van az ősbemutatója Az Ég tartja a Földet című, Szent Erzsébetről szóló musicalnek a Kecskeméti Nemzeti Színházban. A stúdióban Zsuffa Tünde, a darab írója volt a vendégünk.
Igen, a gaz merániak olyan gonosz szavakra tanítják a gyerekeiket Vidnyánszky Attila sokadik Bánk bán-rendezésében, mint a liberalizmus, igen, a Nyugatról érkezett, nőnek öltözött férfit elküldik benne a fenébe, mégsem ez a probléma az előadással. Kritika a Nemzeti Színház új bemutatójáról.