BALÁZSOLÁS
![Cover art of BALÁZSOLÁS BALÁZSOLÁS](https://assets.blubrry.com/coverart/300/1786314-1688618918.jpg)
Latest Episodes
Ünnepi különkiadás
Közéleti munkám és a lelkészi hivatásom bennem egységet alkot. Az egyikből következik a másik. Nem adtam fel, hogy a szószékről is hirdessem Isten Igéjét, ne csak a mindennapokban beszéljek mindarról, és tegyek azért, amiben hiszek és amit fontosnak tarto
Az egyesült ellenzék lehetőségei- Beszélgetés Szűcs Zoltán Gáborral 2. rész
Az első részben a kormány ún."járványkezeléséről" beszélgettünk, most a második részben az egyesült ellenzék lehetőségeiről, útjáról, az előttük álló kampányról beszélgettünk Szűcs Zoltán Gáborral, az MTA kutatójával, a Jelen és a Mérce állandó szerzőjéve
Járványkezelés vagy amit akartok
Dübörög a járvány, az életünk talán végérvényesen megváltozott. Pártunk és kormányunk pedig úgynevezett "járványkezelésbe" kezdett. Mi történt velünk az elmúlt hónapokban? Mikor és milyen döntései voltak a kormánynak? Mire számíthatunk még? Ezekről a kérd
Zászló, pelus, fakanál - Bemutatkozik a Magyar Anyák kreatív ellenállása
A politikai bukás egyik biztos előjele, ha egy rezsim lebecsüli a nőket. Orbán és kormánya pedig mintha sportot űzne abból, hogy újra és újra megmutassa a nőknek, hogy szerintük hol a helyük. Kik azok a Magyar Anyák? És mi a bajuk Orbán rendszerével? Mily
Út a kormányváltás felé- Beszélgetés dr. Dorosz Dáviddal, a Párbeszéd országos kampányfőnökével
2022 elhozhatja végre a várva-várt kormányváltást? Van esély? Mi dolga van az ellenzéknek addig és mi a dolgunk nekünk? Biden győzelme számunkra is adhat reményt? Dorosz Dáviddal, a Párbeszéd országos kampányfőnökével beszélgettem az előttünk álló feladat
Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj
Erzsébetváros önkormányzata Magyarország első olyan önkormányzata, amely irodalmi ösztöndíjat alapított. Az ösztöndíj kezdeményezőjével, Simon Márton költővel, slammerrel beszélgetünk.