Az élet meg minden

Az élet meg minden


#022 Nagy Balázs – Magyar kutatók az Andokban, oázisok az Antarktiszon és egy elpostázott ujjperc története

November 07, 2019

Mi keresnivalónk van nekünk, magyaroknak az Antarktiszon? Miért nincs ott bázisunk, amikor már Ukrajna, Románia és Csehország is érti, miért fontos ez? Mit kutat egy magyar 6800 méteren az Andokban? És hogyan képes eközben lapot szerkeszteni, valamint egyetemi oktatóként a katedrán is helytállni?

Megannyi izgalmas kérdés, amely mind Nagy Balázs geográfushoz kötődik ebben a podcastepizódban: vele beszélgetek a XIX. század magyar világutazóiról, A Földgömb magazinról, Kittenberger Kálmán hazaküldött ujjpercéről, a klímaváltozásról és az életről extrém hideg és extrém magas helyeken.

Az 1969-ben születetett Nagy Balázs az Eötvös Lóránd tudományegyetemen, földrajz szakon végzett 1995-ben, majd 2002-ben ugyanitt doktori fokozatot szerzett. Jelenleg az az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének oktatója, a Földrajztudományi Központ vezetője, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézetének igazgatóhelyettese.

Egyben A Földgömb Expedíciós Alapítvány kuratóriumának elnöke, amely alapítvány honlapján ez olvasható róla:

„Szakterülete a földfelszín formakincsének klímaváltozások hatására történő átalakulása. E kérdéskört számos extrém környezetben vizsgálta már: a Kárpátokban több mint száz alkalommal járt, de három, hosszú expedícióval az Antarktiszon is kutatott. Kedvenc vidékei a száraz magashegységi térségek: Kis-Ázsia, a Himalája és az Andok hegyi sivatagjai, érzékeny hegyi tundraterületei.”

És hogy mi ez az alapítvány? Nos a beszélgetésben erről is lesz szó. Annyit elárulhatok, céljai kapcsolódnak a Földgömb magazin küldetéséhez. És hogy mi az a Földgömb magazin? Csupa kérdések, de természetesen erről is beszélgetünk, hiszen a '20-as évek végén alapított, legendás lapnak 2006-tól Nagy Balázs a főszerkesztője.

Nagy Balázs

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz

Nagy Balázs adatlapja

* az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének honlapján;* A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány honlapján (részletes életrajzi adatokkal)

Az interjúban tárgyalt, említett intézmények, szervezetek

* A Földgömb magazin és története a Wikipédián* A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány* A Magyar Földrajzi Társaság* Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó tanácsadó testülete (IPCC) és a beszélgetésben hivatkozott jelentése* A National Geographic Society* A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) és története* A Ted Talks

Helyszínek

* Az Antarktisz és a Nagy Balázs részvételével zajló Fagyos Oázis Kutatócsoport 2005-ös expedíciója* Az Andok és a Földgömb-Atacama Klímamonitoring Expedíció* A Ferenc József-föld* A