Az élet meg minden

Az élet meg minden


#015 Ungváry Krisztián – Történész pergőtűzben

May 06, 2019

Az nem rendkívüli, ha valakinek van kedvenc cukrászdája. Az már kevésbé szokványos, ha arról is ismert ez a cukrászda, hogy innen lőttek ki egy harckocsit. Egy páncélost, amelyről ez a valaki annyi mindent tud, hogy a benne ülők nevét is ismeri.

Ungváry Krisztián gyakori vendég a budapesti Auguszt cukrászdában. De ebben az epizódban természetesen nem csak törzshelyéről és arról a híres-neves budapesti Párduc harckocsiról esik szó, hanem még nagyon sok minden másról. Egyebek mellett a történész tőzsdei kalandjairól a rendszerváltás hajnalán, nagyapjáról, aki ötezer kilométert lovagolt a II. világháborúban, valamint arról is, a magyar államnak miféle és milyen régi hagyománya az einstand, azaz amikor elveszi saját polgárai tulajdonát, és másokat ültet bele.

Ungváry Krisztiánt nem csak tudományos munkái, könyvei tették közismertté Magyarországon, hanem az is, hogy — történelmi vonatkozású témáitól gyakran elválaszthatatlanul — a magyar közélet kérdéseiben is rendszeresen és markánsan kifejti véleményét.

Így az 1969-ben született történész írásaival, az általa adott interjúkkal, közéleti kiállásával gyakori és közismert szereplője a magyar politikai sajtónak is.

Első sikerkönyve, az azóta számtalan kiadást megért Budapest ostroma, 1998-ban jelent meg, de későbbi munkái közül is több könyve nagy érdeklődést és nagy vitát váltott ki, amellyel a szerző gyakran politikai konfliktust, olykor bírósági pereket is vállalt.

Stílszerűen szólva így publicisztikai pergőtűzbe került például az először 2012-ben megjelent, A Horthy-rendszer mérlege című könyve vagy az igen kényes témát feszegető Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című kötete, amely 2015-ben látott napvilágot.

Külön említést érdemel ebből a szempontból a 2017-ben A szembenézés hiánya címmel megjelent könyve, amely azt dokumentálja, miként maradt el a pártállami múlt feldolgozása, hiúsult meg az egykori állambiztonsági iratok nyilvánossága, és hogyan ejtették túszul az egész kérdést kicsinyes politikai érdekek.

Számtalan újságcikk és egyéb izgalmas publikáció mellett Ungváry Krisztián szinte minden évben előrukkol egy újabb könyvvel: a kutató legutóbb Rákosi Mátyás kalandos úton hozzá került magánlevelezését dolgozta fel szerzőtársával, Meruk Józseffel a Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai című könyvében, amely 2018-ban jelent meg.

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz

* Ungváry Krisztián Wikipádia-oldala, a szerző könyveinek és egyéb munkáinak részletes felsorolásával.* Ungváry Krisztián a műsorban is említett Facebook-oldala, ahol a találati pontosságot (is) dokumentáló, Budapesten készült szovjet hadifotókat teszi közzé itt található.* A Retek utcai kilőtt Párduc harckocsiról, a kitörésben játszott szerepéről szól Ungváry Krisztiánnak a Válasz Online-on megjelent cikke.* Az Ungváry Krisztián Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai című könyvében feldolgozott dokumentumok (ez Rákosi Mátyás magánlevelezését jelenti) teljes egészében megtekinthetők a Budapest Főváros Levéltára internetes oldalán itt.

Ungváry Krisztián a műsorban tárgyalt vagy említett könyvei:

* Budapest ostroma* A magyar honvédség a második világháborúban*